
|
|
Pincetörténet
„Ha megöregszem, pincét akarok, ezt már szilárdan elhatároztam. Semmi mást nem akarok az élettől. A pince helyét is kinéztem, nem messze az otthonomtól: gyalog járok majd ki ...” Márai Sándor (Magyar borok részlet)
Mezőkövesdtől 18 km-re, Bogács irányába, a Bükki Nemzeti Park lábánál, Bükkzsércen található a Pelyhe Pince Pincemúzeum, amely a községtől 1,5 és 2 km távolságban található. A présház és a pince a Katolikus Egyház tulajdona volt, múltja az 1800-as évekre nyúlik vissza. Családunk tulajdonába 2000-ben került, amelynek munkálatait a 20 m hosszú riolittufa faragásaival és a villamosításával kezdtük, majd a régi 60 cm-es kőfalból készült présház tetőszerkezetét építettük újjá. A régi présház mellé hozzáépítettünk egy félkör alakú építményt, amely templom hajóhoz hasonlít, közepén egy háromfunkciós kemencével. Később ezen épületrészt múzeummá alakítottuk, ahol a borfeldolgozással kapcsolatos régi tárgyakat állítottuk ki. Minden régiség mellett a pontos megnevezése, éve, valamint az adományozó neve olvasható. A felújítás főbb mozzanatait a képgaléria tartalmazza.
Pince
A 20 m hosszúságú tufapince oldalaiba 13 ablakmélyedést készítettünk, ahol a közeljövőben a vidék neves borászainak borait kívánjuk elhelyezni. Az elektromos hálózat tervezésekor, kivitelezésekor ügyeltünk arra, hogy a világítás képes legyen illeszkedni a rendezvények hangulatához. A pince aljzatába építettük be a bükkzsérci Katolikus Templom felújítása során selejtezésre került téglákat, amelyek kézzel készültek, és valószínű, hogy a templommal egyidősek lehetnek.
Présház
A présház két különálló helységből áll, az eredeti régi, és a hozzáépített új épületből. Az eredeti, de felújított „Matyós” épületrészbe, a régi mestergerenda helyére, több, mint 100 éves gerendák kerültek, amelyek korábban a budapesti New York-Palotát díszítették. A Múzeum 2006. augusztus 18-án került átadásra, amelyet mezőkövesdi plébános szentelt fel. |
|
Eddigi látogatónk: 25776
|
|